Egész nap dörgött, villámlott, nem volt nehéz 48 óra alatt elfelejteni, hogy három hétig rekkenő hőség volt és mindenki jammerolt, hogy ez ELKÉPESZTŐ meleg, ilyen emberemlékezet óta nem volt...stb. Pont ugyanúgy, amikor télen napokig esett a hó. Olyan sem volt emberemlékezet óta. Csak éppen pont egy éve télen. Amikor kisütött a Nap, azonnal indulni kellett, mert indulni kell ez nem kérdés. Egyébként amilyen az Anyja, olyan a gyerek is (nyilván más esetben az Apja), nekem is már mehetnékem volt. Irány a könyvtár. Igen, az alsóörsi könyvtár. Egy intellektuel barátnőm hívta fel rá a figyelmem, aki egy hosszú félreértés folytán néhány évig a Balatonnál lakott. A könyvtár bejáratánál egy néni közölte, hogy sajnos zárva vannak, csak az idősek klubja van nyitva. Vilmosnak kikerekedett a szeme- “Idősek klubja? Anya, te nem ezt mondtad?!”-, erre nem számított, bár arra már felkészítette magát, hogy itt biztos csak régi könyvek lesznek, de mindegy akkor is választ néhányat. Mindennap olvas, egy hónapja vagyunk lent a Balatonon, de már három könyvet bevágott. Olvasásból természetesen kettest kapott az iskolában. (Egyes a legjobb.)
- Anya, nem baj, van még sok könyvtár! - Kópé, az örök optimista.
- Nem sajnos, csak itt van.
- Dehogy! Van egy a nagy áruházban, a másik itt van a közért mellett az újságos néninél.
- Kópé, az könyvesbolt. A különbség darabonként átlagosan kétezer forint. A kölcsönzés kb. kétszáz forint, ha megvásárolod, akkor pedig 2500 Ft. - próbáltam az anyagi vonzatot is azonnal felvillantani. Öt és fél évesen, második gyerekként azonnal kapcsolt. A csúfos vereség után otthagyva a nyugdíjasokat, padlógázzal a kikötőbe távoztunk. Kópét várta a csapata. Ahogy ő fogalmazott. Kardokkal felszerelkezve leskelődtek be a kikötői kis házakba, kinézve egy esetleg alvó egyént, ami szerintem rendkívül neveletlen dolog, de valahogy ez nem zavarta őket. Fel-alá rohangáltak ilyen hordaszerűen. Addig mi Vilmossal lenyomtunk egy 21-es ping-pong meccset. Nem mondom, hogy nem örültem, amikor megjelent két fiú, hogy beállhatnak-e, mert így észrevétlenül kiálltam a játékból. Jó, jó a gyerek- szülő játék, de azért szívesen átadtam a tükörszoftot.
Ekkor jelent meg K., aki egy méretes rántott húst tartott a kezében. Dél már régen elmúlt, de mivel későn reggeliztünk, még nem voltunk éhesek. Kicsit rendhagyó volt, hogy egy húsdarabbal sétálgat, éppen kereste az egyik gyerekét.
- Az előbb mentek el horgászni a nádas felé.- mondtam, de mivel a kikötőben már újszülött kortól kötelező a karúszó, ezért nem nagyon aggódott a hír hallatán. Inkább harapott egy nagyot a rántotthúsba.
- Te sütötted?- képedtem el. Nálunk a rántott szeletet a Nagymama készíti, kizárólag akkor eszünk, illetve ha étteremben rendeljük.
- Persze, ki más?! Kérsz egy szeletet? Lesütöttem rengeteget, ezt adom a kezükbe, legalább esznek valamit.
- Kösz, nem kérek. Huh, én még soha nem sütöttem.- indult a kényszer vallatás.
- Nem mondod! N-E-M S-Ü-T-Ö-T-T-É-L? Ezt nem hiszem el! Akkor, hogy esztek rántott húst?- még a napszemüvegét is levette, hogy lássam az elkerekedést.
- Oké, már régen sütöttem.
- Na, azért! Gyere adok egy szeletet!
- Köszi nem. Megyünk mi is haza ebédelni.- ebben a pillanatban döntöttem el, hogy mi lesz aznap a menü.
Elindultunk hazafelé, közben felvetettem, hogy mi lenne ha rántott csirke lenne ma az ebéd. Meg is indult a találgatás, hogy melyik étterembe megyünk.
- Fiúk, ma én sütöm a rántott húst.- döbent csend a hátsó üléseken. - Megállunk a közértnél, veszünk húst, ha az jó nektek.- nem szóltak semmit. A közértben- ahol a kínálat finoman szólva nem túl szofisztikált- egyenesen a húsos pulthoz mentünk. Gyors átnézés után egyértelmű volt, hogy nincs csirkemell filé. Elképzeltem disznóból, de hamar elhessegettem a dolgot. Már kifelé mentünk, amikor eszembe jutott, hogy megkérdezem a nénit, hátha a pult alatt van egy kis rántottnak való. Vidéken bármi előfordulhat.
- Van persze, csak még nem volt időm kitenni. Mennyit kér?
Berontottam a konyhába és két perc alatt előkészítettem a rántott hús előszobáját. Az ebédhez mindenki néma csendben ült le, látták, hogy mennyire koncentráltam, érezték a súlyát a dolgoknak. Nem volt komoly kritika, de a következőnél azért megpróbálkozom egy vékonyabb verzióval. Este még kisütöttem néhány palacsintát (szintén életemben először). A férjem szerint a határaimat feszegetem.
Utolsó kommentek