Kicsit félve írom le ezeket a sorokat, mert az utóbbi időben csak olyan gasztro-öko-bio beszélgetéseket hallgatok, olvasok, amelyben a résztvevők nagyon vágják a főzést, mint olyat. Főznek ilyet, főznek olyat, odadobnak ilyen sütit, beteszik-kiveszik a tepsit és még élvezik is. Őszintén élvezik. Legalábbis nekem így jön ez le. Hallgattassék meg a másik küzdő fél is.

Főzni senki nem tanított, nincs ilyen szép történetem, hogy amikor a nagymamám vagy anyukám állt a konyhában, én ültem és ők diktálták a recepteket, mindig ott szorgoskodtam körülöttük...stb. Nincs. Nagymama istenien főzött, de mivel 70 év volt a korkülönbség köztünk és ez sosem csökkent, ezért abban az életkorban amikor ő fözött engem ez a téma nem érdekelt. Anyukám maximum három dolgot tudott jól főzni, a többit mindig későn kezdte el csinálni- karácsonykor úgy öt óra körül kezdett el krumplit pucolni a majonézes krumplihoz-, úgyhogy esélyem se volt eltanulni a fortélyokat. Mondjuk elég nagy kicseszésnek tartom, hogy most, hogy megmutathatna néhány dolgot, már nem teheti. 

Amíg itthon evett a két gyerek közül valaki, addig a Nagynéni jött és főzött, ott csak annyi volt a dologom, hogy: “Hát ez hihetetlen finom volt! Ez szuper!, Ezt el nem hiszem, hogy ennyire jó lett!” Most meg van ez a mindennap főzök téma- kivéve a hétvégén-, ami gúsba köt. Ráadásul én találtam ki. Amikor Vilmos iskolás lett és elkezdett rendszeresen sportolni, minden este felfalt volna fél kg kenyeret 20 deka bármivel. Na, egy ilyen nagy zabálás után döntöttem úgy, hogy egy életem egy halálom főzni fogok, mert ellenkező esetben Vilmos pár hónap múlva eléri a karácsonyfadísz  súlyhatárt, amiből gondolom nehéz lenne visszahozni őt. (Rendes férfiember 100 kg alatt karácsonyfadísz mondást láttam magam előtt a döntésnél.) Hozzáteszem, hogy a gyerek 36 kiló körül van, tehát egyáltalán nem kövér, de hasra hajlamos típus, hogy úgy mondjam. Lassan egy éve tart a főzőcske, én is maximum 3-4 dolgot tudok, de azt legalább időre elkészítem. A család férfi tagjai minél idősebbek, annál elfogadóbbak a témában. A legidősebb tag mindent megeszik. Volt is ebből baj. Legutóbb a marha szelet sülve-főve okozott nem kis problémát. Rókakoma benézett éjszaka. Ez azért nem enyhe kritika.

Másnap elmeséltem Vilmoséknak, hogy képzeljék éjjel az Apa, hát, hogy is mondjam...kritikát fogalmazott meg a főztömmel kapcsolatban. Erre ő:

- Anya ne aggódj, mert amit adok neked születésnapodra az megoldja ezt a kérdést. Összeszedtem nekem LAJOS receptjeit és ha akarsz sülve-főve is lehetsz Tamással!- annyira nevettem, gondolhatjátok.

- Milyen LAJOS? Tamás? Az Apa vagy ez valaki más, aki főz?

- A Nők Lapából kivágtam neked LAJOS receptjeit és a sülve-főve Tamással leírásokat és ráragasztottam egy lapra. Onnan megtanulhatsz főzni!

- Lajos Marira gondolsz és Bereznay Tamásra?- ezeket azért vágom. Mindig elolvasom és óriási gyűjteményem van belőlük. Hátha jó lesz egyszer.

Ez volt az előzménye a tegnapi olasz főzőestnek. Meg a barátnőm férje, aki nem ért rá elmenni vele erre a programra és én beugrottam, mint ősfőző. A Culinaris-ba volt a szeánsz, ahol egy szarkasztikus megjegyzéseknek élő, kicsit lepattant moderátor tolmácsolta az olasz- bár magyarul jól beszélő- szakács főzését. Láthatóan már századszorra alkottak párost, kicsit unta is a nő a dolgot, de a legfurább az volt, hogy nem látszott rajta, hogy élvezi az egészet. Ami baj. Kicsit gépiesen előadta a kötelező penzumot, aztán meghajolt és elment. Mi is, de előtte ettünk egy Tavaszi salátát körtével, gorgonzolával, dióval balzsamecetes öntettel. Majd Rizottót tojással, fehér spárgával és pisztáciával. Ezt követően- ez volt a leggyengébb fogás- Mediterrán pulykasteak, majd desszertnek fenyőmagtorta fagyival, marinált naranccsal és dióval.