Idő kérdése

Tegnap komoly vita alakult ki arról a rádióban, hogy az emberek a munkahelyükön használhatják-e az internetet, és ha igen, akkor mire. A munkáltatók örjöngtek, hogy mindenki internetezik és nem dolgozik, emailezik, csetel, fészbukozik. Ezért persze a legtöbb helyen letiltották a közösségi oldalakat. Érdekes ez, mert nem is olyan régen, amikor még nem volt internet, akkor az emberek cigizni, meg kávézni jártak ki a munkaidejük alatt, vagy telefonálgattak a céges vonalasról. Vagy halálra unatkozták magukat és akkor szóba sem került, hogy “letiltom az unatkozást”. Emlékszem, hogy Anyukám az Út-és Vasútépítő mittudomén minek nevezték akkor vállalatnál dolgozott az V. kerületben. Ott volt egy kollégája, bizonyos János- annyira előttem van a pali-, aki soha, de soha nem csinált semmit. Utólag azt gondolom, hogy valami beépített ember lehetett, mert egyébként “kisfőnök” volt azon a részlegen. Volt néhány papír az asztalán, de soha nem írt rá semmit. Ellenben az asztala a fal mellett volt amihez mindig nekidőlt. Amikor éppen nem, akkor viszont egy ceruzával a falon lévő halvány mintákat satírozta. Egy héten kb. háromszor benéztem Anyukámhoz a munkahelyére, ott tartózkodtam kb. húsz percet. Az alatt az idő alatt János folyamatosan grafitozott oldalsó pózban tartva magát. Ha kiszámolom, hogy naponta minimum háromszor húsz percet firkált, az hetente öt óra, havonta húsz kárbaveszett, semmirekellő óra. Ehhez képest a facebook vagy pár email, netán néhány internetes oldal elovasása szerintem smafu.