- Két napig voltam NY-ban, de olyan, mintha heteket töltöttem volna ott. Olyan dolgok történtek, amiből ha kinyugodom magam- Zazi szövege-, akkor írok egy könyvet. Nem emlékszem már, hogy mennyit meséltem, de azt biztos nem, hogy találkoztam az esküvőn- ahol Andyvel lehetett két percet beszélni- egy rég elfeledett unokatestvéremmel a testszínű ruhájában, ami konkrétan messziről olyan volt, mintha pucér lenne. Amikor közeledett felém úgy éreztem azonnal elsüllyedek, hogy egy meztelen magyar pont az én rokonom? Mondjuk az mindent vitt, amikor bezártam magam a toalettbe és egy világhíresség-aki mellesleg a menyaszony volt- szabadított ki. Itt vége is lett a vicces résznek. Nem jött össze a könyv megfilmesítése ez már biztos. Andy a titkárát küldte oda hozzám, hogy már megvan a kiválasztott könyv, ami nem az enyém. Olyan hirtelen történt, hogy nem tudtam felkészülni rá, ami bizonyos szempontból jó volt. Akkor még próbáltam a dolog pozitív oldalát megfogni. No name kis írócskaként kaptam egy esélyt, kijöttem NY-ba, beszéltem a nagy guruval, belecsöppentem pár órára a “mi lenne ha” érzésbe. Végül is ki, hogy fogja fel, rövidtávon mindig ez a lényeg. Hosszútávon persze érdemes elgondolkodni, hogy miért nem sikerült, de ez ott, akkor még nem jöhetett számításba. Édesen, mosolyogva kinéztem a kastély ablakán, elmondtam egy hiányos Miatyánkot, mert annyira siettem és levetettem magam az ünneplő tömegbe. Miután senki nem vett észre, felálltam, leporoltam a koktélruhám és megkerestem a sofőrt, aki nagyon húzta a száját, de rávettem, hogy vigyen vissza a reptérre. Útközben emlékeztettem, hogy idefelé Lux Elvira-jelleggel megoldást javasoltam az évek óta tartó párkapcsolati krízisére, úgyhogy ne vágjon ilyen szívességet tevő képet nekem. Gondoltam egy olasz csak ért az érzelmi síkra tereléből. Meg persze látta, hogy kész vagyok.
- Lilu, azért azt ne feledd, hogy majdnem meglett a dolog.- próbálkozott Zsófi.
- Persze, bár elég szerencsétlen ez a “majdnem”, de végül is legalább azt megtanultam, hogy valami csak akkor van meg, amikor már a kezedben van az output. Az, hogy valahova elhívnak beszélgetni, akár még meg is állapodtok, ez nem azt jelenti, hogy tiéd a dolog. A fenéket! Akkor a tied amikor az egész processznek vége van. Akkor a tiéd. Mondjuk a hozzá vezető út a lényeg, mert ha az nem megy, nem élvezed, akkor szar az egész. Ezért nem lehet csak pénzért dolgozni. Mennyire nem így gondoltam ezt néhány éve. Pláne a suli után mennyire nem erre járt az agyam. Pénzért én bármit kibírok- gondoltam, miközben rá kellett jönnüm, hogy ha nem élvezem a bevételi oldalt, azt a folyamatot amikor dolgozom, akkor egy idő után megesznek a termeszek. Emlékszel Kata néni mindig ezt mondta a suliban!
- M-e-g-e-sz-n-e-k a-t-e-r-m-e-sz-e-k!- kiáltottunk egyszerre elváltoztatott hangon.
- Hát igen, az életed felét azzal töltöd, hogy megszerezd a pénzt. Jóval kevesebb időd jut arra, hogy elköltsd, ergo hiába szereted és tudod is jól elkölteni a pénzt, akkor is az időd nagy részében szenvedsz, mert utálod a munkád, a munkatársaidat.- teljes volt az egyetértés köztünk.
- Emlékszem hazafelé a repülőtéri shopban minuszba tettem a hitelkártyámat, de úgy éreztem, hogy ezzel megnyugtatom magam, addig sem kell a megérkezésre gondolnom. Lemondhattam volna a “fogadóbizottságot”, de olyan keveset utazom egyedül, jól esett, hogy várt a család. Pláne, hogy nem velük volt bajom, hanem a saját sikertelenségemet és ezzel magamat sirattam a duty free-ben. Szemhéjpúder készlet, arckrém- amit eddig csak a 40.-re vettem volna meg-, rúzs, Aqua Parma férfi és női verzió, szivarok, kiapadhatatlan rágó készlet, indián-és cowboy jelmez- gondolkodtam, hogy magamnak is veszek egyet és abban jelenek meg, de emlékeztem a NY-i érkezésemre, ott elég volt kiakasztanom a repülőtéri személyzetet-, csoki és a legdrágább kaliforniai merlot.- ilyen távlatban egész jó érzés volt visszagondolni erre a részre.
Utolsó kommentek