Külső feed

Houston we have a problem

Utolsó kommentek

Nincs történet? Nincs íve az elbeszéléseinknek? Hát mért nem tetszik olyan életet élni, amelynek íve van? Csak idő kérdése.

2010.01.31. 10:18 Babelszucs

Volt egy padlófék az Istenhegyi-n, amikor harmadszorra sem tudta, hogy 6+7 az mennyi

Az ember gyereke iskolába jár, amit megelőz egy masszív erőlködés, a “milyen iskolába irassam, jaj”. Manapság ez a kérdés már kiscsoportos óvodában eldől, de mi egy kicsit lemaradtunk. Mindez azért szükséges, mert ha az ember nem lobbizik kellőképpen a kiválasztott iskolában, akkor nem százas a befutó. Kicsit olyan ez, mint amikor az ember munkát keres, talál egyet, de mielőtt elmegy az interjúra, jól körülkérdezget, hogy kik a fő playerek, mi a profilja a cégnek, kik a versenytársai, aki interjúztat, annak mik lehetnek a kérdései stb. Az iskola nyelvére lefordítva ez annyit jelent, hogy – ha van felvételi – bizony meg kell tudni, hogy ki az igazgató, kik lesznek a felvételin, kik felvételiznek még, és azok miket tesznek a siker érdekében. Ha van nyílt nap, arra el kell menni, ott kell „sündürüttüzni” a tanárok között. Persze ha az ember elég magabiztos, hisz az eleve elrendelésben, vannak bevált „back-up” iskolái a környéken, akkor a fentiek teljesen fölöslegesek.

Az iskola kiválasztásnál két dolog vezérelte a családot: tanuljon nyelvet – kvázi, ne kelljen délutánonként nyelvórára hordani –, tudjon számolni és tanuljon meg tanulni. Ki is választottunk egy kéttannyelvű iskolát- ami nem annyiba kerül, mint egy középkategóriás autó, hanem csak annyi, mintha délutánonként megfuttatnánk egy nyelvtanárnál-, ahol a nyelv az adott – vele együtt egy másik kultúra is –, már csak a számolást és a tanulást kell megtanítaniuk Ezzel persze vállaltuk, hogy a magyar történelem és a magyar irodalom nem lesz olyan hangsúlyos, de mindent nem lehet, ez egészen biztos.

Az első osztály ugye kétesélyes: vagy simán megy, vagy nem. Én konkrétan decemberre úgy gondoltam, hogy tévedés volt iskolába iratni a gyereket. Volt egy padlófék az Istenhegyi-n, amikor harmadszorra sem tudta, hogy 6+7 az mennyi. Hülyeség. Aztán januárra rájöttem- volt egy-két autóban sírás a fogadóóra után-, hogy teljesen rendben van a gyerek, csak a szigorú tanárnéni kizárólag a kedves, szófogadó, vigyázzba álló, nem dumáló, nem vicceskedő, nem zsebredugott kezű, rövid hajú fiúkat kedveli. Illetve az összes lányt, akikre alapból nem igazak a fentiek. Szerencsénkre két tanár tanít az osztályban, így az osztrák tanárnéni- aki négy fiú gyereket nevelt fel egyedül-, hamar levette, hogy ha tud számolni, megtanul németül és nem veszíti el a humorérzékét, akkor még kaphat jó bizonyítványt. Mondjuk remélem, hogy nem kell ekkora rekord ahhoz, hogy valaki normális tanár legyen, mert van még egy gyerekünk, aki szintén iskolás lesz egyszer. Harmadikra már árnyaltabbá vált a kép, elképesztő terhelést is kibír egy 10 éves, olyan nincs, hogy fáradt és egy verset magyarul-németül megtanul annyi idő alatt, amíg hazafelé beszaladok a közértbe.

Másfél éve, amikor a férjem sokat utazott vidékre vagy külföldre az iPhone-ján mindig TED-es előadásokat olvasott. Az egyik kedvence az az előadás volt, amikor arról beszélt a pasi, hogy ismert egy lányt, aki gyerekkorában nem tanult valami fényesen, ezért nem is szeretett iskolába járni. (Tyúk-tojás probléma nyilván.) Emiatt vagy ennek hatására elvitték a szülei balettozni, amiben viszont hihetetlenül ügyes volt. Ott is hagyta a sulit és csak ezzel foglalkozott, tök boldog élete volt, sikeres volt abban amit csinál, szétkereste magát...stb. A pasi valami education szakértő volt, és ennek kapcsán előadta, hogy mennyire nulla ez a mai oktatási rendszer, különösen a porosz hagyományokkal rendelkezők. Szimpla és sokat kibeszélt téma ez, de mostanában megdöbbentő, hogy milyen sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez a rengeteg dolog, amit az iskolába tanulnak a gyerekek mennyire hasznos, hiszen “mi is ezt tanultuk, nem?” Aha, és mi maradt meg belőle?- kérdezem. 

Középtávon azt kell megtudnunk, hogy hogyan tanul a gyerek. Hallja és úgy, olvassa és úgy, leírja vagy elmondja és úgy. Ahogy ez megvan (érdekes lenne csinálni erre egy kutatást, hogy ki hogy tanul és ez mivel korrelál – szülők, iskolázott- ság, társadalmi helyzet...stb., esetleg a terhesség alatt valami így vagy úgy alakult), azt kell erősíteni, gyakorolni, tudatosítani, ill. elfogadni, elfogadtatni vele. Én speciel írós és elmondós vagyok. Emlékszem, hogy azt a storyt értettem meg a leginkább, amit leírtam és utána felmondtam. 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://idokerdese.blog.hu/api/trackback/id/tr961716414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása