A blog első rovata a turboWEEKEND.

Azokról a hétvégékről olvashattok, amelyek nem egy konkrét programról eseményről szólnak, hanem a “rituális” hétvégékről. Ezek az évek során alakulnak ki az ember körül. Olyan hétvégi rituálék, amelyekre az elején hétköznap lehet emlékezni, később pedig vágyakozni, hogy újra ott légy, ott ülj, élvezd, hogy részese vagy a hétvégédnek. 

Olyan emberek hétvégéi, akiket nem ismertek személyesen, de amivel foglalkoznak, azok a mindennapjaitok része. A posztot péntekenként olvashatjátok, hogy ha másnap valaki megkérdezi tőletek, hogy mit csináljatok a hétvégén legyen egy sorvezetőtök. 

Az egyik Turbó hétvége- a bloggernél. Van a jó idős és a rossz idős hétvége. Ha jó az idő, akkor minden esetben a Balatonon töltjük a hétvégéket, ha rossz akkor Budapesten. Télen több a budapesti hétvége, amikor a szombat a mozgalmas napunk. Ilyenkor az első kávénkat otthon isszuk, a másodikat pedig a Nádor utcai Sir Morik kávézóban, ahova több, mint tíz éve járunk. Annak idején csak a Ráday utcában volt jó kávé, a tulajdonos maga pörkölte a kávét, majd a kávés zsákokat odaadta nekünk, kezdjünk vele valamit. Amikor az Arany János utcában laktunk megnyílt a Nádor utcai bolt, minden hétvégén ott kezdtünk. Utána benéztünk a közeli LOTTÓ-zóba, ahol mindig összefutottunk Frenreisz-szel, aki profi LOTTO-tasiba tolta a szelvényeket. 

A gyerekek miatt- számítva a visszaútra- autóval haladunk tovább a Kádár étkezdébe a Klauzál téren, ahol szigorúan fél12-kor indul az ebéd. Maceszgombóc leves, sólett bennefőtt tojással- hagyományos recept szerint készült, sokáig fő lassú tűzön, azután pedig sütőben is érlelődik, ahogy kell- mellé káposztasaláta és aranygaluska. Gyakorlatilag 13 éve ugyanazok az arcok járnak oda. A nyomozó külsejű, a meg nem értett író, a jólmenő ügyvéd, a kalapos a negyedik nőjével, a mindig terhes nő és a személyzet. Katika, akinek olimpiai bajnok a fia, Tibi bácsi az ajtónál álló fizető ember, aki köszöni ha aprót adsz. A falon százával a fényképek, aláírások a köszönöm, hogy itt toltam be a sólettet, ami aztán kő-jelleggel egy napig állt a gyomromban. Gyerekekkel sokáig nem jártunk ide, mert elég szűk a hely, egy szombati balhéra, inkább az elvitelt választottuk.

Visszafelé Írók boltja, aminek már régen rá kellett volna jönnie, hogy halad az idő, kávézós könyvesboltot kell csinálni, nem akkor, amikor már körbelőtték őket kávézós könyvesboltokkal. De a  DVD részlege páratlan, szuper 80-as évek gyerek-és felnőtt filmjeik vannak, illetve olyan design albumok, amiket soha nem veszel meg csak leülsz és végiglapozod. Ájultan kocsiba szállunk és amíg átérünk a hídon szinte kivétel nélkül arról beszélünk, hogy amennyire szerettünk Pesten lakni, most annyira el sem tudjuk már képzelni. Itthon csendes pihenő van, amikor a szülők alszanak, a gyerekek játszanak vagy megnézik az éppen kilencvenszer levetített Star Wars valamelyik részét. 

Szombat este előfordul, hogy benne van a bugi a lábunkban és lelépünk valakikkel, valahova. Ilyenkor Betty jön a gyerekekre vigyázni, aki egyben fodrász is, tehát ilyenkor másnapra számíthatunk egy erőteljes frizura igazításra a fiúknál. Persze ha külön kérem, hogy most neee, akkor azért magától nem ugrik elő az ollóval. Legutóbb szűk baráti körben a MOM Leroy-ban vacsoráztunk, ami nem túl kreatív választás, de jó volt az étel és nem volt őrült drága a Camparinarancs. Utána benéztünk a szembelévő 4Braw-ba, amit eddig észre sem vettem, attól függetlenül, hogy hetente háromszor viszem ugyanabba az épületbe úszni a gyerekeket. A pultnál álltunk, amikor figyelmes lettem egy nagyobb társaságra, akik több lufival érkeztek. Helyesek voltak, fiatalabbak nálunk egyértelműen. Az egyik lufin egy 1-es, a másikon egy 8-as volt. Megfejtés:18. A születésnap, amit ünnepeltek. Konkrétan ha korán kezdtük volna  a családalapítást, akkor a saját gyerekeinkkel is ünnepelhettünk volna. Ennek döbbenetére Camparinarancs, majd baráti párocska lakásán beszélgetős, óriás konyhában táncolós levezetés volt, ami az este fénypontja volt nyilvánvalóan. 

Vasárnap reggel kétesélyes a sorsunk: vagy alhatunk, vagy nem. Ha nem a döntés, akkor korán kelés kávé és internet. Mostanában, hogy a csillagok állandóan háborúznak, megengedően rábólintottunk egy reggeli részre. A vasárnapi reggelit “hotel reggelinek” hívjuk, mert ilyenkor minden az asztalon van és mindenki az asztalnál. Viszonylag hosszú ideig megy a tápcsatorna menedzselés, közben mindenki nyilatkozik hogy mit szeretne csinálni az elkövetkező néhány órában. Ebéd előtt beöltözés, korizás a zugligeti kemping koripályáján, ahol üvölt a zene, göröngyös a jég, bajszos a korikölcsönzős néni, viszont szuper a fánk és a palacsinta. Ebéd otthon, ami szintén kétesélyes. A gasztronómiai cunami lecsaphat. Majd csendes pihenő, amikor elolvassuk a HVG-t, az Economist-ot, ha hó eleje van akkor a Vitorlás és a Golf magazint. Ez utóbbi a tagságok miatt jár, külön szerintem nem vennénk meg. Utána a Szépkilátás Szamos cukiban a délutáni gesztenyepüré adag kulturált elfogyasztása.

Estefelé pláne télen elér minket is az unatkozom, tehát vagyok szindróma. Először is jó, hogy elmondja, hogy ez a baja. Ilyenkor több alternatíva közül is lehet választani: olvasás, rajzolás, legozás, társasozás- előtte fogadalom, hogy ha nem én nyerek, akkor is gratulálok a nyertesnek és nem üvöltök torkom szakadtából-, autóversenyzés, ami matchbox-ok parkettán történő szakadék előttre való gurításából áll, öt kör van, pontozás szigorúan. Napzárásként fénykardozás, szivacslövedékes pisztoly célbalövése. Van ennél pörgősebb is, unalmasabb is, de alapvetően ilyen egy téli hétvége négyesben.

Ezen a hétvégén itt fogyasztottunk:

Sir Morik Első Magyar Kávémanufaktúra, V. Nádor u.5

Kádár Étkezde, VII. Klauzál tér 9.

Írók boltja, VI. Andrássy út 45

MOM Leroy étterem, XII. Csörsz utca

4 Braw bár, Sportmax2 épülete Csörsz u.14-16

Szépkilátás cukrászda, XII. Szépkilátás u.1

Folytatásos kisregény 

Játszó tér- negyedik részlet

Minden gyes-utaláskor eszembe jutottak a piszkos anyagiak, pedig ekkor még hivatalosan fel van mentve az ember a pénzkeresés alól. Évek óta van egy állandó bevételi forrásom, miszerint havonta felhív egy gazdag ismerősöm, akinek be kell számolnom az elolvasott könyvekről, azokról rövid resumet adva. Két körömlakkozás közben szívja magá- ba a kultúrát, én vagyok a könyvfelelős, de van színház- és

zenefelelőse is. Kezdetben könyvenként fizetett, de hamar átláttam a szitán és a mobilokkal egyidőben bevezettem a percalapú számlázást. Annyi hozzáadott értéke neki is van, hogyha majd egyszer rászánom magam és átállok a másik oldalra, akkor tudom majd, hogy a körömlakkoztatás 40 perc, a lábköröm 55 perc, de például egy parafinos lábápolás akár egy órát is tarthat. Ha más nem jön össze, legfeljebb felfejlesztem a beszámolós üzletágamat, és egy korlátlan telko-csomaggal hívogatom az értelmiségi létre vágyókat. Itthon végezhető, részmunkaidős munka.

A gyerekszületés után közvetlenül az ovis farsang hozott lázba. Zaza eddig „KANBOJ”-nak készült (tudjuk miért), de mivel a kritikus tömeget meghaladta az oviban a kalóznak készülők száma, ezért rövid időn belül kalóz szeretett volna lenni.

Ákos hirtelen felindulásból vett egy gitárt. A gyerekkori álom listáról válogatott és ezt dobta ki a gép. Azt mondanom sem kell, hogy én vagyok az énekesnő (hajamat rázom, mint Koncz Zsuzsa). Az ember PR-olja magát ott, ahol tudja, nem? Zazi költött is egy dalt: „KANBOJ VOLTAM LOVAZTAM, MINDEN KISLÁNYT JÓL MEGBámultam!” (A végét Ákos költötte, én közben sírtam a röhögéstől.)<!--more--> Néztem az interneten kalóz szerkót, mégis, hogy néz ki. Oké, a fején kendő, a szemén fekete valami, de fejtől lefelé? Egyik reggel mondta: „Olvastam, hogy van olyan kalóz, akinek van egy testvére, aki egy néger!”

Csak hogy időt nyerjek, előkaptam egy KANBOJOS- indiános játékot. Ezek ilyen kis fröccsöntött figurák, amelyek maximum 3-4 színben pompáznak, van talpuk, tehát meg lehet őket állítani az asztalon, van hozzá sátor, indián kenu, ló...stb. Abszolút retró érzés. Zaza azonnal a kanbojokkal volt, mi Ákossal hezitáltunk, hogy melyikkel legyünk. A kanbojok (lasszó, kalap, csizma) teljesen auten- tikusak voltak, az indiánok például izmosak, van indián tolluk. Én hiányoltam az indián lányt, aki mindig egy sátor előtt sétálgatott a filmekben és álmodozott Bőrharisnyáról vagy Hosszú Nyílról. Ja, és mindig könnyes volt egy kicsit a szeme. Ákos javasolta (miután Zazus az összes indiánt lelőtte), hogy egy képviselővel álljon elő és fogadja az indián tárgyaló delegációt. A megegyezés után, mikor az indiánok távozni készültek, a kanbojok persze lesújtottak. Hátulról. Ez most a lövöldözős korszak, amiről az a konszenzusos megállapodás, hogy praktikusabb, ha a szemünk láttára lövöldözi ki magát, mint elfojtva valami másban köszönne vissza a „pisztoly-megvonás”. Az a tapasztalat (eddig min- dennel), hogy előbb-utóbb egyszerűen megunja a dolgot, és többet rá se néz.

Annak idején biztos voltam benne, hogy Zaza orvos lesz a farsangon, tekintve, hogy az apja az, így könnyű lesz a jelmezkészítés. Mondtam is Ákosnak, hogy hozzon majd orvosos táskát, fonendoszkópot stb. Mondta, hogy szerinte inkább az anyja révén szociológusnak kellene öltöznie, tarisznyával, alföldi papuccsal Hiába mondtam, hogy én egyáltalán nem ilyen egyetemista voltam, akkor még nem ismert, úgyhogy ez a mai napig aktuális téma köztünk.

Jelenleg óránként változik, hogy mi lesz: szellem, Scooby, kalóz. Javasoltuk, lehetne Mircsa bácsi is, aki az oviban sertepertélő kertész...

Jöhet a tárgyalás részben végre a dráma: Zorro lesz. Már csak négy nap, úgyhogy nem lehetett tovább húzni a döntést. Megmutattam neki az interneten a Zorrókat, ahol is egy 1975-ös verzió nyert. A Banderas-féle (én eléggé ezt nyomtam neki) nagyon hamar kukázva lett, mivel szerinte túl kövér az ember! Minden a tőrből indult, amiért már nagyon régen lobbizott. Megvettem persze (480 HUF), mintegy két órára, amikoris jött az igazi tőrös mozdulat, mely szerint két vége megfog, középen hajlít... Nagyon kemény volt a következő két óra, amikor is megragasztani képtelenség volt, verbálisan viszont nehéz volt ellentmon- dani (plusz Banderas-féle csizmás kandúr-nézés, könyörgés a Shrekből). Jelenleg rendelkezésre áll egy komplett fekete szerkó álarccal (még jó, hogy nem nyáron, 35 fokban van ez a rendezvény), illetve egy törött tőr. Z betűt varrunk rá, plusz lesz valami kalapja is.

Meghívtak az oviban a központi farsang rendezvényre. Díszvendég.

A legkomolyabb jelmez az oviban a pattogatott kukorica volt. Hároméves kislány. Együtt volt az egész ovi, sze- rencsére mindenki ült, csak spontán sírás és fészkelődés hallatszott a kicsik oldaláról. Nem úgy, mint az iskolában az ünnepségen, ahol mindig elájult valaki. (Az induló után a zászlófelhúzás közben.)

Ahogy így elnéztem a lányokat, persze eszembe jutott, hogy milyen lenne egy kislány, de aztán elhessegettem a dolgot. Egyszer kiszámoltam, hogy ha mondjuk 2-3 év múlva szülnék egy lányt, akkor 41 éves koromban már kiscsopor- tos lenne, az 51. életévemben már végezne is az általános- sal(!), 55 lennék, amikor elkezdene mondjuk valamilyen felsőfokot. 95 évesen (amikor Ákos már száz lesz) pedig elkezdenénk az unokákat usziba vinni... Mindamellett, ha nem lenne még gyerekünk vagy „csak” egy lenne, akkor nem gondolkodnék. A harmadiknál gondolkodik először az ember. Legalábbis mifelénk. (Folyt.köv.)