Idő kérdése

- Lilu eszembe jutott a filmes eseted az amerikaival. Remélem már túl vagy rajta, nem lehet mindent ennyire megélni.- nézett rám Zsófi, ahogy haladtunk a kávézó felé. Senki nem hív már így csak az ezerévesbarátnőim. 

- Nekem is pont ez járt a fejemben. Persze már túl vagyok rajta, biztos ennek így kellett történnie. 

- Mondaná ezt Gréti!- kiáltottuk egyszerre. Ő az, aki mindenre ezt mondja. Ez az a mondás amiről sosem derülhet ki a végén, hogy neeem, ennek nem így kellett volna történnie.

- Mondjuk én nem gondolom, hogy nem kell mindent ennyire megélni. Ha nem pörgök rá valamire, akkor már nem is érdekel. 

- Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy ha jobban megtervezted volna ezt a projektet, akkor biztos, hogy nem csúszik bele ilyen malőr. 

- Mire gondolsz?- kezdtem lassan két év után megsértődni.

- Arra, hogy ezt le lehetett volna előre modellezni. Ha te úgy döntesz, hogy írsz egy könyvet, amit ki szeretnél adatni valakivel, ráadásul még filmes ambícióid is vannak, akkor kimondhatjuk, hogy egy nagyszabású projektbe fogtál, nem? Nahát. Akkor viszont venni kell a fáradtságot és fel kell állítanod egy tervet, hogy mikor mi fog veled történni, kikkel kell találkoznod. 

- Ezt mondhattad volna akkor is.

- Te is tudod, hogy két évig alig beszéltünk, csak a könyrészletet küldted el nekem, utána se kép, se hang.

- Beláthatod, hogy ebben a relációban nehéz beavatkozni. 

- Mindenki utólag okos. Mondjuk Ákos is mondott hasonlókat, de bennem csak az volt, hogy minél előbb történjen valami.- adtam meg magam. Az mondjuk kemény volt, amikor megérkeztem NY-ba. 

- Még soha nem mesélted a részleteket. Most már azért tudsz röhögni rajta?- kérdezte Zsófi, de láttam, hogy nagy levegőt vett előtte.

- Persze tudok, jó témák ezek a lapos baráti találkák feldobására. Jaj, nem rád gondoltam, dehogy! Tényleg. Amikor megérkeztem a Kennedy-re elkövettem egy apró hibát. Annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy a vízumellenörzésen egyszerűen áthaladtam anélkül, hogy elővettem volna az útlevelemet. Köszönésképpen odaintettem egy Kópé-féle „pápá”-t, és ez betette az amerikai kaput. Azonnal ugrott az ellenőr és elkísért egy nem éppen kedélyes beszélgetésre az amerikai hatóságokkal, miszerint minek-hova-kihez- mettől-meddig maradok NY-ban. A legrosszabb az volt, hogy tök egyedül voltam, nem volt senki, aki „tanúként” szolidárhatott volna velem. Amikor majdnem ollóval vágták szét az egyik melltartómat, hogy van-e benne valami dugdosnivalóm (egy 75B méretben?), na akkor már gyűlöltem az egész kontinenst, kivéve Zazi keresztszüleit rajta.

- Várt valaki amikor túl voltál ezen a szörnyűségen?- láttam, hogy Zsófi nem számított ennyire durva story-ra.

- A kijáratnál az értem küldött ember kezében a táblán egyszerűen az állt, hogy: „Linda”. Rövid pásztázás után jutottam arra a következtetésre, hogy ez én lehetek és nem a híres playmate, bár a megszólítás már akkor gyanakvóvá tehetett volna. Az úr közölte, hogy változott a program, mert a producer nem ér rá, valami világsztár esküvőjére kellett mennie. Szuper titkos a dolog, de jó nekem, mert én sokkal előbb megtudom, hogy ki kivel, mint a nagy tömeg. Oké, de akkor most mi van? Az ember – aki annyira szleng- ben beszélt, hogy gyakorlatilag csak a gesztikulációjából és minden harmadik szavából tudtam kikövetkeztetni a hogyan továbbot – mondta, hogy várjuk a hívást, hogy hova kell mennünk. Mindez nyolc óra repülés után, amikor egy nap alatt kétszer van délután. Vettem egy újságot és egy pink limonádét – ez Amerikában alap –, majd leültem Giannival egy padra. Nagyon romantikus volt. 

- Remélem röhögtél azért magadban.- Zsófi annyira nevetett, hogy kiöntötte a méregdrága kávéját.

- Gondoltam, ha az újságomba merülök, talán nem kell süketnémát játszanom. Jött a telefon, hogy Andy ráér egy fél órára, amíg az egyházi esküvő zajlik, mert világ életében ateista volt, nem bírja a felhajtást. A sofőröm szerint bő három óra alatt odaérünk, helyezzem magam kényelembe nyugodtan. „Cape Codra még akkor is érdemes elnéznünk, ha mégsem akar veled találkozni a főnök. Megnézheted, hogy hol zuhant le Kennedy és a menyasszonya.” Aha, az szuper. 

- Lehet, hogy kicsit többnek képzeltem azt a keveset?- nevettem Zsófira, aki nem leplezte a döbbenetét a hallottakkal kapcsolatban. Kérek egy pohár vizet a nőtől.- pattant fel a kiöntött kávé mellől.

- Kérj nekem mégegy presszót, ahhoz biztos adnak vizet.- nem gondoltam, hogy újra el kellene kezdenem magyarázni neki a smucigságát.

- Köszönöm, tejjel kérem. Szia! Bocs, csak most ismertelek meg! Ez az új frizura nagyon jól áll. Hol vágattad ilyen tépettre Párizsban vagy még Budapesten? Úgy hallottam a lányoktól a beszállásnál, hogy kényszerpihenőtök volt a francia sztrájk miatt. Szerinted mennyit késünk?- a választ már meg sem várta, mert a kapitány éppen bejelentkezett, kb. egy óra késéssel landolnak Ferihegyen. Ezen már nincs mit aggódni, gondolta Gréti, itt a levegőben úgysem tud ennél többet tenni az ügyért. Még jó, hogy egyáltalán kiért a repülőtérre. Délben indult a gép, ehhez képest Nati, a lánya 9-kor érkezett meg Budapestről, akit még hazavitt. A tervezett fogadtatás csak részben sikerült, mert Björg irtózatos nagy paraszt létére előző este megint óriási cirkuszt rendezett és lelépett. Grétit nagyon megviselik ezek a botrányok, igaz, hogy csak rövid ideig, de ez most pont egybe esett Nati érkezésével. Persze ez a közös fogadás igazából csak neki lett volna érdekes, hiszen a lánya tele volt élményekkel, amit könnyebb volt így megosztani az anyjával, ha nem dörmög ott egy északi sarkvidéki medve. Egy időben minden fel-és leszállásnál átszámolta, hogy mennyi ideje él már Londonban, de minden csoda három napig tart, így az utóbbi időben nem is gondolt erre. Most viszont fordulóponthoz érkezett, mert döntenie kell: marad vagy hazaköltözik. Tíz éve cuccolt ki Natival Londonba, ahol az egyetemen elnyert egy ösztöndíjat. Akkor eldöntötte, hogy soha többé nem jön vissza Magyarországra. Néhány évig ment is a dolog, de egy idő után ha kint volt hiányoztak neki az itthagyott dolgok, ha itthon volt állandóan szídta az országot a sok hülyével és mindig az angol intelligenciáról példálózótt.

- Mostanában mindig késve indulunk, láttalak, hogy még így is utolsóként csekkoltál be. Tőled ennyi év után is kérik még a jegyet?- állt meg kávét tölteni a stewardes.

- Azt azért igen, de képzeld a nagy rohanásban véletlenül Nati útlevelét hoztam el. Gondolod, hogy kiszúrták, hogy elmúltam már húsz éves? Hahaha, ez volt a legszebb negyvenedik szülinapi ajándékom! Pedig pár hete a gyémánt szemránckrémemet a konditerembe hagytam, úgyhogy újra csak napszemüvegben mutatkozom! Ah, el ne hidd.

- Megnyugtatlak nem nézel ki annyinak, amennyi vagy, boldog születésnapot!- csicseregte, majd letett egy kis csokoládét  a “szóró” ajándékos kosarából. Inkább egy melegvizes törlőkendőt adtál volna a fejemre.- gondolta Gréti, de persze mindez egy pillanatra sem látszott az arcán.